Sziasztok!
Itt a friss :)... nem fűzök hozzá sokat, csak annyit, hogy elérkeztünk a fordulóponthoz ;)...
Innentől lesz igazán izgalmas a sztori...
Jó olvasást!
Puszii
hullócsillag
- Hogy mit csinál Naomi?! – ugrik meg ültében Paris.
A kocsi teteje fájdalmas közelségbe kerül, de Paris szinte észre sem veszi, egyre csak folytatja az aggodalmaskodást.
- Nyugi már, szivi! Ha láttál volna életedben luxusribancot, tudnád, hogy nincs mitől félned – hűti le Iza.
- Iza, ha ilyen szavakat használsz Adam előtt, ne csodálkozz, hogy eltanulja – szól közbe Naomi, morcosan taszigálva lába alatt túl sok méteres uszályát. – Mázli, hogy nem abroncsos ez a gönc!
A hátsó taktus taktikusan visszafojtja hirtelen jókedvét, de Iza nem ilyen gyakorlott, és kitör belőle a nevetés.
- Menjünk már, Iza! – morgolódik tovább Naomi, miközben az ülés alá tapossa ruháját.
- Vigyázhatnál rá egy kicsit jobban – pislog Iza , majd a gázra lép.
A csiga tempót lajhárra cseréli. Paris fejében megfordul, hogy talán az alvó Adam miatt teszi, de Iza lapos pillantásaiból, melyeket Naomi ruhájára vet minden második másodpercben, végül mégsem erre következtet.
***
Hosszadalmas töprengés után végül belátja, hogy nem hívhatja fel. Először is, mert nem akar piócának tűnni. Másodszor, mert tiszta idiótán hangzana, hogy: „Hé, Brian! Itt Querida!” (Jó ég, emlékszik még egyáltalán, hogy meghívta?) „Tudod, elhívtál arra a bulira. Még nem döntöttem el egészen biztosan, hogy megyek-e...” ( Édes istenem, mekkora kamu!) „...de mikor és hol is lesz?” Frászkarikát!
A harmadik és egyben legfontosabb ok, amiért biztosan nem fogja felhívni Briant, hogy meg sem adta a számát. Nagyszerű. Téma lezárva. Esetleg, ha holnap is összefutnak, megkérdezhetné áll-e még a meghívás - töpreng el.
A cipője töri a lábát, a táskája túl nehéz, az építkezési gödrök pedig túl mélyek ahhoz, hogy ne lásson minden tahó munkás a szoknyája alá. Jóval lassabban sétál, mint reggel. Nincs is kedve hazamenni. Úgy volt, hogy Parisszel tölti a délutánt, de Izának hála füstbe ment a tervük. Most van kerek öt órája a szokásos aznap esti ceremóniáig. A kedvenc sorozata csak este kilenckor kezdődik. Ha lenne mit ünnepelnie, elmenne vásárolni, vagy beülne egy italra valahová. Még az sem érdekelné, hogy egyedül van. De így, hogy reggel újra leépítették...
Két sarokkal, és egy tucat utcalánnyal odébb mégis úgy határoz, hogy benéz a kedvenc bárjába. Egy italt megérdemel. Kárpótlásként.
***
Tíz perccel később elbúcsúznak Claire-től, és síri csendben folytatják az utat, egészen újabb két percig.
- Piszok kis mázlista ez a Claire! – intézi szavait Iza Naomihoz.
- Már miért lenne az? Baromi unalmas lehet minden reggel arra ébredni, hogy Ritchie csibe már megint ott liheg a nyakadban. Ráadásul a srác tök csóró. Ha Claire nem tartaná el, tuti valamelyik gyorsétteremben törölgetné a tányérokat.
Paris értetlenül vonja fel a szemöldökét.
- De Ritch fotós, nem?
- Ja. Az. És? – fordul hátra flegmán Naomi. – Naiv vagy, kicsi Paris! New Yorkban hiába vagy fotós, ha nincs pénzed kitörölheted a képeiddel a se...
- Naomi! – int szemeivel Paris Adam felé.
- Hé, nem én vagyok itt a szutykos szájú! A múltkor Izát kerestem telefonon, és Adam vette fel. Tudod, mit mondott? –pislog Naomi kérdőn a hátul zötykölődők felé. – Azt, hogy: „Akkor dugd fel magadnak a millióidat!” – és lecsapta. Bemutatkozni sem volt időm.
Iza halkan felszisszen.
- Azt hiszem én vagyok a ludas.
- Nane! Tényleg te? – kérdez vissza Naomi cinikusan.
- Szóval azt mondod, Ritch sehol sem lenne Claire nélkül? – vágja el a vitát Paris. – De azért jó fej, nem?
- Ágyba viszi neki a reggelit, szivi! – jelenti ki Iza, mintha ezzel meg is válaszolná a kérdést.
- Elég jó fizut kap érte – gúnyolódik Naomi. – Ennyiért én is ágyba vinném még a fürdővizet is... Most mi van? Megoldanám... ha csóró lennék! – teszi hozzá gyorsan.
- Szerintem Ritch is biztosan megoldaná valahogyan ezt a fotó dolgot. Annyi az újság New Yorkban – jelenti ki jóhiszeműen Paris.
- Ja, mer’ aztán rengeteg menő újság kapkod ám a természetfotókért – világosítja fel Naomi Parist.
- Akkor is cuki a pasas – ragaszkodik Iza a véleményéhez ellenkezést nem tűrőn.
- Hah... persze! Ha annyi ideje nem szexeltem volna, mint te, én is rákacsintanék, még a felmosórongyra is – élcelődik Naomi, mire Iza a fékre tapos, és kirántva az anyósülés alól a kilóméteres uszályt, beborítja vele a hápogva kapálózó Naomit.
***
Beül a kis hangulatos bisztróba, és rendel egy pezsgőt. Ünnepi ital az ünnepi alkalomhoz! – grimaszol, majd leöblíti a torkában gyülemlő keserűséget. Percekkel később azon kapja magát, hogy már a harmadik pohár fenekét is kellően szemügyre vette, és szélesen mosolyog az egyik pultos srácra, aki ennek eredménye képpen elrontja a megkezdett mutatványt, és széttör egy teli üveg töményet. Ezt neked Brian! – gondolja, majd zavarában inkább elfordul, és ujjával körözni kezd a pohár szélén, mígnem beleszédül. Máris berúgott volna? Biztosan azért, mert alig evett. Fáradtnak kellene lennie a tegnapi kimaradása után, de úgy érzi tele van energiával. Ezzel a gondolattal szépen lebukik a pultra és álomba merül.
Kissé kótyagos fejjel riad fel, amikor a pultos lány elveszi az asztalról a poharát és a hamutartót, és figyelemre sem méltatva Queridát, végighúzza a pulton a nedves törlőkendőt. Ez aztán a figyelmesség, mondhatom!
Lassan felemelkedik és az ajtóig imbolyog. Odakint már lehúlt a levegő, ami jó hatással van zavaros tekintetére és bizonytalan járására. Pár perc alatt kijózanodik annyira, hogy ne akarjon átslisszanni egy-egy járókelő megduplázódott szellemképe közt. Amikor a fogai fázni kezdenek, és rájön, hogy még mindig mosolyog, magyarázatot nyer az emberek vizslató tekintete is. Ahogy a levegő egyre hűti, eszébe jut, hogy semmi oka a vidámságra.
Mérgesen rúg egyet az útpadkán heverő üdítős dobozba, mire a szandálja méterekkel odébb landol az úttesten. Kínjában a járda szélére rogy, és hangtalanul kacagva a tenyerébe temeti arcát. Nem óvodás már, hogy a kocsik elé ugorjon, bár errefelé nem nagy a forgalom. Már úgyis szar volt az a pánt – gondolja, majd nagyot sóhajtva nekilendül, hogy felálljon. Félúton valami keménybe ütközik, és mire észhez tér, újra a járdán csücsül, tenyerét immár a homlokára szorítva. Mostmár nem csak a melósok láthatják a bugyiját, hanem a hatodik emeleten virágokat öntöző nénike is.
Pillantása megütközik két lábszáron, felfut a csípőig és elidőzik kicsit az övcsaton. Kár, hogy nem háttal áll, kalandozik el egy pillanatra, majd megrázkódik és zavartan köhécselve guggolásig tornázza magát. Csak ekkor veszi szemügyre az övet viselő felsőtestet is.
Egy ilyen hajszálcsíkos öltönyben még a nagyapám is jól mutatna! - korholja magát, amiért az elegáns öltözék láttán megremeg a térde. Végül tekintete megállapodik a pasas arcán. Sötét szemek, sötét haj, passzol a sötét öltönyhöz. Arcán másnapos borosta, pupilláin pajkos fény remeg, mosolyog. Sötét tónusú bőréből kiragyoknak hófehér fogai. Egészen kedvére való. Hosszú, arisztokrata ujjai közt ott raboskodik a halálra ítélt szandál, és egy női táska. Querida csalódott pillantással méregeti. Kár, hogy meleg.
- Tessék. Ezt a bárban hagytad – nyújtja felé a srác a táskát is.
- Ööö... kösz – kuncog a megkönnyebbüléstől Querida. – Hogy én milyen hülye vagyok! – közli hangosan is az önmagának szánt megállapítást.
Miután rájön, hogy a szandál pántja menthetetlen, lekapja a másikat is, és meglehetősen koncentrált léptekkel indul el, amerre a hazafelét sejti.
- Ne kísérjelek el?
Querida vigyorogva fordul vissza. Élvezi a figyelmet, és magában megjegyzi, hogy szívesen élvezné a pasas társaságát is.
- Kösz, boldogulok – szól vissza, de tudja, hogy a srác nem hagyja annyiban.
- Ki is rúghattak volna miattad. Ennyi csak jár nekem! – jegyzi meg incselkedve, míg nyelvét végigfuttatja a szája szélén.
Querida töprengve torpan meg a fiútól néhány méterre, és meztelen lábait fixírozva esik gondolkodóba.
- Legalább hadd hívjak egy taxit. Még elvágod a lábad – mosolyog az idegen, de Querida még mindig a földre meredve áll.
Eszébe jut, Brian hogy átejtette. Még dolgozik benne a pezsgő, így csalódottságát mintha nagyító alatt szemlélné. Az italosok harciasságával bosszút esküszik. Azért is flörtölni fog ezzel a pasassal! Hiszen nem ígért semmit. Fülében mégis nászi indulót tülköl New York összes taxija. Gyorsan ágyba kell kerülnie! A gondolat közben a srácra emeli tekintetét, és érzi, ahogy arcát elönti a pír.
- Ez életem legszerencséstlenebb napja – közli botladozó nyelvvel.
- Szerencséstlenebb? – kérdez vissza az idegen nevetve.
- Igen. Ha nem történt volna ennyi szar dolog, ez lenne a legszerencsésebb. Ha nem történt volna ennyi jó dolog, ez lenne a legszerencsétlenebb – kuncogta, és hagyta, hogy a srác elvegye a táskáját és a cipőjét.
***
Adam a szobájában durmolt, míg a többiek Parist tökéletesítgették. Iza beleparancsolta a „helyes kis lilába”, és a körmeit lakkozta, míg Naomi a sminkjével és a hajával volt elfoglalva.
- Iza, csak egyet árulj el nekem! Akármiben nyitok is ajtót reggel, te akkor is elrángatsz vásárolni, ugye?
- Maradj veszteg, Paris, különben kezdhetem elölről! – sopánkodik Naomi, próbálva egyenes vonalat húzni a szempillák tövébe.
- Ezzel nem vitatkozom, szivi – vallja be az őszintét Iza.
- Gondoltam – fújtat Paris mérgesen.
Már nagyon unja a cicomát, és hogy még mindig nem tudja, hová mennek és miért ez a felhajtás. A ruhája egyszerű, de luxust sugárzó, a sminkje természetes, az egész megjelenés olyan, mint egy kirakati baba. Querida valószínűleg sikongatva ugrálná körül, ha meglátná, és rögtön be akarná szervezni az újsághoz, egy illusztrációs anyag fotózására. Tökéletes úrinő látszatát kelti.
- Készen vagy! – csapja össze a tenyerét Naomi, és a tükör felé fordítja Parist.
Hazudna, ha azt mondaná ronda, de nem rajong a látványért. Az üveg túloldaláról egy sápatag, hideg szépség pillog vissza rá. Ha szembe jönne magával az utcán, biztosan azt gondolná, dúsgazdag, gyermektelen, boldogtalan. Talán még azt is, hogy egy lelketlen robot.
Izáék kérésére feláll és eltipeg a nagy tükörig. A magassarkúja idegesítően kopog, de legalább kényelmes. A ruha kicsit szűk. Csodálkozik, hogy le tud ülni benne. A mellei domborodnak, akár a kiscica háta. Odavonzzák majd az összes szabadon legelésző tekintetet, és ez idegesíti. Egy kicsit úgy érzi, mintha meztelenül kellene végigsétálnia New York legforgalmasabb utcáin.
- Nos? Meg vagy elégedve, szivi? – tapsikol lelkesen Iza.
- Tökéletes – könyörül meg rajta Paris. – Megyek és felöltöztetem Adamet – indul el az alvó kisfiú kuckója felé.
- Ácsika, szivi! – ugrik elé óvatosan Iza. – Ülj le! Vigyázz a körmödre, és ne gyűrd össze a ruhádat! Inkább állj!... Igen, ott jó lesz. Majd én összeszedem Adamet.
Azzal eltűnik egy halványkékre festett ajtó mögött. Paris nagyot sóhajtva Naomira néz, de ő a karján haloványan kirajzolódó piros foltokkal szemez. Iza olyan, mint akinek rakétával bélelték a bugyiját, de még ez is elviselhető cserébe azért, hogy néhání órára királynő lehet. Még ha csak jégkirálynő is. Nem telt bele egy percbe, és Iza segítségért kiáltó tekintettel kukucskált ki az ajtófélfa mögül.
- Merre vannak Adam gatyái?
***
Fáradtan pislog a sarkon bekanyarodó taxi felé. A srác besegíti a kocsiba, majd ő is bepattan mellé az ülésre, és bemondja az előzőleg tisztázott címet. Egy egész kicsit még zajos a feje, de már tiszták a gondolatai.
- Kösz – fordul az idegen felé. – Már emlékszem rád. Eltörtél egy üveget.
- Valóban – mosolyodik el a srác is. – Nem is sejted, milyen hipnotikus hatással van a mosolyod az emberekre.
Querida ismét céklaszínt ölt, de úgy tesz, mint aki átsiklik a bók fölött.
- A bárban nem ez volt rajtad – bök az öltönyre.
Az ujja kidolgozott izmokat tapint az anyag túloldalán, amitől újfent megszédül egy kicsit.
- Átöltöztem, mielőtt eljöttem. Ez csak egy kis plusz meló. Egyébként fotózom.
- Értem – bólint Querida, és inkább kibámul az ablakon keresztül, minthogy a fiúra nézzen.
- Te mivel foglalkozol? – kíváncsiskodik a srác.
- Egy újságnál dolgozom. Nem rossz – fintorodik el a gondolatra, hogy másnap újra mehet vissza kávét főzni.
- Az tényleg nem rossz meló. Sok a modell pasi – célozgat az idegen.
- Valóban. De általában annyi a közös bennünk, hogy a fiúkat szeretjük. Tudod. Divatszakma.
Megcsörren a telefonja, és hosszasan kutat a táskában, mire megtalálja. A telefon nem ír ki számot, mégis felveszi.
- Haló?
- Szia, Szöszi! Itt Brian!
Querida vet egy óvatos pillantást utastársára, majd a másik irányba fordul.
- Heló, Brian! Miújság?
- Csak gondoltam rákérdezek, hogy jössz-e ma?
- Ma? Hová? – lepődik meg a kérdésen.
- Hát a buliba. Tudod, amire hívtalak! – emlékezteti Brian a meghívásra, amit persze esze ágában sem volt elfelejteni, csak éppen nem gondolta, hogy éppen a ma estéről van szó.
- Nem tudtam, hogy ma lesz – magyarázkodik Querida.
- Hagytam neked üzenetet a konyhában. Nem kaptad meg?
- Nem. Bocs, Brian, de hulla vagyok. A ma nem fog menni – pislog az idegen felé, aki megereszt egy győztes mosolyt. – Még csak most tartok haza felé.
- Rendben. Akkor majd máskor. Szia – hallatszik Brian csalódott hangja a másik oldalról, majd leteszi.
Querida egy pillanatra elmereng, majd visszacsúsztatja a telefont a táskába.
- Pasi? – kérdezi a srác.
- Munkatárs – vágja rá Querida, mire az idegen fellélegzik.
Eszébe sem jut kijavítani feltehetően téves gondolatát Brian szexuális irányultságáról. A taxi lassan bekanyarodik a ház elé, majd leparkol.
- Akkor... még egyszer kösz – fordul a srác felé Querida.
- Ragaszkodom hozzá, hogy az ajtóig kísérjelek. Még a végén elhagyod a fejedet út közben – viccelődik ő.
Kipattan és kisegíti a kocsiból. Querida éppen, hogy kijózanodott, máris újra szédülni kezd, amikor meglátja az éppen távozó Briant.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha egyedül megyek – győzködi az idegent.
- Rendben. Nem erőszakoskodom. Azért remélem, még látjuk egymást. Ha nem bánod...
- Talán... esetleg... lehet... – habogja Querida, miközben pillantását Brian hátára szegezve azon imádkozik, hogy a fiú hátra ne forduljon.
- Azért elárulod a nevedet?
- Querida. Querida Thompson – sóhajtja halkan Querida, miközben gondolatban a falba veri a fejét.
Brian tudat alatt meghallhatta a nevét, vagy ki tudja, de hirtelen hátra pillant a válla felett, és észreveszi a lányt az ismeretlen pasassal.
- Hát, akkor szia, Querida Thompson – rázza meg a fejét rosszallón az idegen.
- Szia – köszön el Querida is, és hátat fordít neki.
Nem akar túl gyorsan menni, nehogy a srác azt higgye, menekül előle. Milyen ciki helyzet.
- Azért megadom a számom – fordul még vissza az idegen, és egy kártyát csúsztat Querida kezébe.
Richard Mean, fotográfus – olvassa Querida a kártyát.
- Kösz, Richard. Majd hívlak – suttogja még, és elindul a ház felé.
- Csak Ritch. Mindenki így hív – szól még utána a srác, majd beszáll a kocsiba, és eltűnik.
Querida a táskája pántjával babrál, majd bocsánatkérőn néz fel Brianre, de a fiú már az utca sarkon jár. Csalódottan gyűri egy kukába a Queridának hozott két szál bohókás-sárga virágot.
Querida nagyot sóhajt, majd hirtelen dühösen földhöz vágja a cipője maradékát, és ott hagyja az út közepén. Remek. Tényleg ez élete legszörnyűbb napja. Mostmár biztos, hogy egész éjszaka nem tud majd aludni. Nem tudja miért érez bűntudatot, de nem jó érzés. Meg kell magyaráznia Briannek, ami történt. Minél hamarabb. Vagy inkább hívja fel Ritchie-t? Fogalma sincs.
***
Adam útra készen áll a küszöbön, méretre szabott kis öltönyében. Még csokornyakkendője is van. Egészen úgy fest, mint egy kis karmester – gondolja Paris.
- Indulás! – adja ki az utasítást Iza.
A kocsiút szótlan izgalommal telik, Parisnek azonban egyre gyanúsabb a dolog. Mire készülhet Iza? Olyasmire, aminek tudatában Paris biztosan nem tartott volna velük, vagy valamire, amit Iza kellemes meglepetésnek szán? Paris tart tőle, hogy az utóbbi sem okozna neki örömöt, tekintve, hogy a kellemesről alkotott elképzelése merőben különbözik Izáétól.
A kocsi negyed óra múlva egy igen patináns épület előtt lassít, majd parkol le.
- Vacsorára vagyunk hivatalosak. Kérlek egyetek úgy, mintha legalábbis a királyi családdal ebédelnétek, szivi, de legfőként lassan és keveset. És légyszíves Adam, ne gyurmázz a desszerttel! – szól rá a kisfiúra Iza.
- Mi ez a hely? – kérdez rá Paris, mert már nagyon izgatja, mi lehet ez a fontos esemény.
- Szeretném, ha Adamet felvennék ide. Ez a legnevesebb magániskola NewYorkban. Csak a legjobbakat veszik fel – közli komoly arccal Iza, mire Paris elsápad.
- Magániskolába adod Adamet?
- Igen. Szeretném. Nem tesz jót neki, hogy folyamatosan utazik.
Paris egyre fehérebb arccal áll a hatalmas, díszes kapu előtt. Bentlakásos iskola - jut el a tudatáig.
- Szóval öt évesen beadod Adamet egy iskolába, ahol idegen emberek közt lesz majd, és még kevesebbet látja az anyját, mint eddig? Szerintem tudod, mi nem tesz jót neki? Az, hogy az anyja annyiba sem veszi, mint egy pár Dior cipőt. Gondolom rám sem lesz szükséged a továbbiakban, de azért még utoljára kihasználod, hogy jól mutatok a gyereked mellett, és emelem az est fényét és Adam bejutási esélyeit! – kel ki magából Paris.
Adam zavartan álldogál mellette és a kezét szorongatja.
- Hát én ebben nem segédkezem! – jelenti ki haragosan. – Mindig is voltak hülye ötleteid Iza, de ez eddig a legocsmányabb dolog, amit véghezvittél.
Leguggol Adam mellé és puszit nyom az arcára.
- Remélem mi még azért találkozunk kishaver – kaccsint rá, míg pillái közt kipréselődik egy könnycsepp.
- Elmész? – kérdezi szomorúan Adam.
- El. Iza úgy gondolja jobb lesz neked itt – mutat az ódon épületre, majd felpattan, és könnyeit törölgetve elviharzik, hogy találjon egy buszmegállót, ahonnan hazajuthat.
