Sziasztok!
Kiszenvedtem a frisset, Queridánk kedvéért, aki ma korán reggel utazik, úgyhogy jó utat neki :)...
Remélem hozzá járulok a jó részéhez, ezzel a nem is olyan rövid résszel :)...
Várom a véleményeket! Van képem Adamről, Claire-ről és Darolyn Hawksról is (akinek megintcsak köszönöm, hogy beleírhattam a történetbe :)) nemsoká felteszem őket, de mostmár alszom, mert hatkor én is kelek...
Puszii
hullócsillag
Tűsarkak százai inognak, csípők ezrei ringnak a széles utca két partja közt, és Paris kezdi a tengeribetegség jeleit produkálni.
- Állj meg! – toppant követelőzőn Iza után. – Tudtad, hogy Adam már harminc kiló?! Nem könnyű ám tartani az iramot egy ilyen kis dagadékkal a nyakamban! – csattan fel, de rögtön meg is bánja.
- Harminc kiló? Kell neked folyton műzlivel tömnöd! Ma úgy sem lesz időnk ebédelni, úgyhogy elkezdhettek koplalni...
- Kezdhetünk?!
- Most mit nézel ilyen rémülten, szivi? Ha bele akarsz férni a ruháidba, ideje lesz gatyába ráznod magad! Itt nem tartanak harmincnégyesnél nagyobb méretet... Szedd a lábad! Még hátra van Gaultier, Dior és Chanel, négyre pedig oda kell érnünk...
- Megtudhatom végre, hogy mégis hová?! – kel ki magából Paris.
Végtére is reggel óta játsza a verseny-málhásszamarat a kitudja miért!
- Ne a szád járjon, szivi! – sürgeti Iza, majd eltűnik egy csicsás üvegajtó mögött.
Paris dühösen fúj egyet, majd felnyalábolja Adamet és Iza nyomába ered.
***
Újra a konyhában ül. Malmozik. Nem soká bírják már az ujjai. Tuti, hogy az unalomtól már a vér is megalvadt az ereiben.
Három Capuccinot, két caramellás Lattét és egy tonhalas szedvicset ( majonézzel, paradicsom karika nélkül) szállított le. Ez a legnagyobb jóindulattal is maximum két óra a munkaidejéből.
A délelőtti spagetti lép be a konyha ajtaján, és kipakol maga elé egy adag gyümölcs salátát.
- Spagetti gyümölcskörettel. Guszta – motyogja maga elé Querida, és fáradtan nevet a saját viccén.
- Mondtál valamit? – mereszt rá döbbent szemeket a spagetti-lány, amitől egészen úgy néz ki, mint az az óriási szemű, éhenkórász kukac egy évekkel ezelőtti kompót reklámban.
- Ó, persze, hogy nem! – legyint a szöszi, aztán hirtelen ötlettől vezérelve hozzáteszi: - Tudtad, hogy egy ilyen nagy adag gyümölcsben milyen sok a kalória?
A spagetti még nagyobb szemeket mereszt, majd leejti a kezében tartott villát. Vet még egy lemondó pillantást a hegyére szúrt banánkarikára, majd mielőtt kivonul, még nagy kegyesen hátraveti:
- Megeheted... Neked már úgyis mindegy...
Querida gunyoros pukedlit vetve lehuppan a lány helyére, és miközben nekilát a gyümölcsöknek, elhatározza, hogy holnaptól csak cérnametéltnek hívja.
- Ez nem volt szép tőled. Szegény Mirandának hangosabban kopogtak a szemei, mint a cipősarka... – toppan be a konyhába Brian.
- Te mindig, mindenhol ott vagy, ugye?
- Lehetséges.
- És mindenkinek tudod a nevét?
- Az miért baj?
- A cipőméretét? – kérdezte ironikusan, és Brian szégyenlős mosolyát látva inkább visszatért lopott ebédjéhez. - Rémes... Kérsz? – nyújtja felé a dobozt, de Brian fintorogva nemet int.
- Jajj, mármint nem ez! Te vagy rémes – helyesbít. - Ezs vinom! – bök a tálka felé, és még egy banánkarikát szuszakol a szájába.
- Kösz, akkor sem. Lopott kaján nem osztozom – húzza a száját a srác.
- Helyezs. Köbb ma’ad nekem... – kacsint Querida egy, a villáján remegő eperre, majd mielőtt bekapná, még kissé habozva megkérdezi: – Kény’eg kövé’ va’ok?
***
A tükör előtt áll. Tizenhatodszorra is sóhajt egy halk feladomot, és a fotelbe veti magát. Pillantása megállapodik az ajtó mellé gyűrt, kacér-piros foltokkal ékes ágyneműn. Újra felmegy benne a pumpa. Feláll, belerúg párat a póruljárt anyaghalomba, majd mint ki dolgát végezte, a gardrób felé veszi az irányt.
Az ajtó melletti kupacra dobja legújabb „nemmegfelelt” blúzát és újra a szekrénybe túr.
- Nem, nem, nem... nem... nem... túl rövid... nem... ujjatlan... átlátszó... dekoltált... Hát ez meg?! Fujj... – fintorodik el egy ősrégi, méregzöld garbó láttán, ami azon nyomban a kupac tetején landol. – Mintha az őskorból maradtál volna itt... nem... nem... – lapozgat tovább elkeseredetten.
Izának is pont ilyenkor kell riadót fújni. Persze, hogy akkor ugrasztja, amikor legszívesebben ajtót sem nyitna senkinek, nemhogy kitegye rajta a lábát. Végül feladja a kutakodást és tárcsáz.
– Claire? Szükségem van rád!... Igen, azonnal, most, ebben a szent minutumban!... Igen, ez valóban azt jelenti, hogy nem ér rá!
***
Három hosszú órával és két - mérteit tekintve hangyamicsodányi - bolttal később, igencsak felfokozott idegállapotban lépdelnek egymás mellett és nyakában.
- Nem hiszem el, hogy nem találunk neked semmit! Igazán lehetetlen vagy, szivi! – jegyzi meg Iza hamis elégedetlenkedéssel és apró mosollyal a szája szélén.
- Ez itt semmi? – emel a magasba Paris egy kiskamionnyi ajándékzacskót.
Adam a tériszonyosok kitartásával kapaszkodik a már egyébként is háromszorosára nyúlt pulcsi nyakában. Parisnek nem tűnik fel a levegő hiánya, a zacskók egyensúlyozása mellett már nem igazán marad energiája ilyesmire is odafigyelni.
Végre elérnek az utolsó bolthoz, és amint az ajtó nyílik, Parisbe beleszorul a szusz. Vagyis belészorult volna, ha nem lett volna már egyébként is beszorulva. Így hirtelen ráeszmélve az oxigénhiány kellemetlen voltára, földre dobja a csomagokat és köhécselve, csapkodva lefejti Adam ujjacskáit a nyakáról.
- Ide én be nem hullajtom, még a hajam szálát se! – veti meg lábát a bolt előtt, és a nyomaték kedvéért csípőre vágja a kezét.
Adam ijedten imbolyogva kap valami kapaszkodó után. Paris némán sikítva tűri, amint kitépi a fülbevalóját. Iza csodálkozva pislog párat, mielőtt magához tér.
- Nem kívánság műsor, szivi! Vedd úgy, hogy ez is a munkád része!
- Nem halunk bele, ha ezt az egyet kihagyjuk! A Chanel a rémálmom! – viszakozik Paris, és közben felrémlik előtte az a borzalmas, halványkék ruha.
Sejtette, hogy egyszer utóléri.
- Chanel a designerek közt a csokitorta, szivi! Leszel szives összeszedni a cumódat és betornázni a formás kis fenekedet a boltba, különben levonom az eddigieket a jövő havi fizudból!
- Én ugyan nem kértem belőlük! Minek ennyi gönc? Vehetnénk inkább egy működő mikrót...
- A mikró nem öltöztet! Fontos helyre megyünk, úgyhogy ne totojázz! Befelé! – szegezi az ajtóra mutatóujját Iza, Paris pedig követi az irányt.
Azt már meg sem kérdezi, hová mennek. Úgysem kapna választ.
***
- Szóval Manhattan.
- Manhattan. Talán baj?
- Nem. Nem éppen – ránt egyet a vállán Querida, mielőtt eltűnteti az utolsó szem epret.
- Nem éppen? Miért, te hol laksz?
- Az titok... Most mi van? Nem adom oda a címemet akárkinek – húzza fel a szemöldökét, mire Brian, mint holmi tükörkép követi.
- Úgy nézek ki, mint egy bűnöző?
- Ha már itt tartunk, most inkább úgy nézel, mint egy pedofil.
- Miért, hány évesnek nézel?!
- Ne nézz rám így, megijedek...
- Hű... te aztán nem vagy semmi! Meg akartalak kérdezni, nem jönnél-e el egy barátom huszonötödik születésnapjára, de tekintve az elmúlt öt percet, kétlem, hogy ...
- A barátod még véletlenül sem magas, kócos-barna és kotnyeles, ugye?
- És pedofil – teszi hozzá Brian, mire csodák-csodája a szöszi elmosolyodik.
- Pont az esetem – incselkedik.
- Kávé! – hajol ki Cérnametélt kisasszony egy az ajtófélfát keretező pókháló mögül.
- Viszem – pattan fel Querida bosszúsan.
- Akkor?
- Még meglátom – kacsint a lány, és követi a békésen szálldogáló pókhálót.
***
„I know I will stay alive
I've got all my life to live
I've got all my love to give
and I'll survive
I will survive...”
A konyhában áll, és egy szál fehérneműben kornyikál egy kristálypohár talpába. Csodálatos módon még egyben van. A csengetésre összerezzen, és egy gombnyomással lejjebb tekeri a hangerőt.
- Végre! – tárja ki az ajtót. - Azt hittem már sosem érsz ide! Már majdnem feladtam...
- Van nálad valaki? – néz végig gyanakodva nővére majdnem csupasz valóján Claire.
- Hová gondolsz?! – játsza az értetlent Naomi.
- Jó ég! Mint aki csirkét boncolt! – akad meg a lány szeme a kezein.
- Jól van hugi, elég lesz a bámészkodásból... Hoztad?
- Tádámm! – lobogtat meg egy táskát Claire, és a háló felé veszi az irányt. – Szigorúan áttetszetlen, hosszú ujjú, garbós és... és ennyi – töpreng el egy pillanatra. – Neked nincs téli holmid?
- Nyáron?
- Hát, gondoltam a téli is ott van valahol a szekrényedben.
- Nincs, Claire. A téli cuccaim tavasszal a rászorulóknál landolnak.
- Sokat érnek a temérdek overall-lal tavasszal...
- Nem hordok overallt! – háborodik fel a feltételezésen Naomi.
- Pedig most jól jönne – provokálja tovább a húg, cserébe pedig egy acetontól bűzlő párnahuzat landol a fején. – Hé, állj le vagy megyek, és viszem ezt is! – húz elő egy zacskót a táskából.
- Ezer hála! – kap utána mohón Naomi, és kicsomagolja a nejlonba csavart anyagot. – EZ... ITT... RÓZSASZÍN?!
Claire értetlenkedve mered nővére hullafehér arcára, majd hátrahőköl, amikor - akárcsak egy jelzőlámpa - zöldre vált.
- Mi van? – kérdezi értetlenül.
- Tudod, hogy utálom a rózsaszínt! Mindig is utáltam a rózsaszínt – kesereg, majd levágja a hússzín garbót a selejt kupac tetejére.
- És ez? – szúrja ki a száműzött méregzöldet Claire.
- Hozzá ne nyúlj! – parancsol rá rémülten Naomi. – Inkább megyek és addig súrolom magam, amíg a bőröm is lekopik.
- Kesztyű? – veti fel Clarie, de nővére pillantását látva a sálat, mint opciót inkább megtartja magának, és a továbbiakban csendben marad.
***
Paris csodálkozva forgolódik a tükör előtt. Ez a nadrágkosztüm egész csinos. Talán még fel is venné.
Amint beléptek a boltba, úrrá lett rajta a pánik, de mint rájött, szerencsére ezen a nyáron nem divat a kék, így hamar lenyugodott. Még nem jött el a rémálmok ideje.
- Paris! – hallja kintről, és unottan sóhajt.
- Igen?
- Ide kérettem neked azt a helyes kis lilát, és a fekete kosztümkabátot is.
- Nem kell – lép ki a francia fal mögül. – Ezt választom.
- Ezt? – néz rá Iza, mint valami tökkelütöttre. – Most komolyan, hová készülsz, szivi? Nagyi-vacsira? – gúnyolódik.
- Most miért? – kenődik el Paris. – Szerintem csinos.
- Persze, rajtad minden csinos, de ezt a göncöt te dobod fel, szivi! Próbáld fel ezt! – nyomja a kezébe a lila selyemruhát.
- Rendben – törődik bele Paris. – De ezt is szeretném! – fűzi hozzá lágyan.
- Tudod mit? Megkapod, ha ma minden a terv szerint alakul – ígéri Iza.
Húsz perccel később újabb szatyrokkal terebélyesedve, és egy újabb névjegykártya érdektelen tulajdonosaként Paris – nyakában Adammel – és Iza – nyakában egy vadonatúj kőberakásos fehérarany lánccal – kilépnek a Mennyország kapuján.
- Hála Istennek! – vet keresztet Paris.
- Jajj, ne játszd nekem a mártírt, szivi! Mindenhol az egekbe növelték az egódat!
- Nem mindenkinek lételeme az ajnározás – vág vissza Paris sértődötten.
- Nem vagy egészen ép, az biztos... Hány kártyát kaptál ma? – kíváncsiskodik Iza.
- Nem számoltam – rántja meg a vállát Paris, majd előhúzza a köteg névjegyet a nadrágzsebéből és a legközelebbi kukába ejti őket.
- Mit csinálsz?! Megőrültél? Gaultier, Dior és Herrera is! Egy sem maradt?
- Ha ennyire oda vagy, menj és kukázd ki! Elegem van ebből a felhajtásból!
- Na jó, szivi! Nem vagy ép, de te tudod... Én többet nem izgatom magam miattad, de ne hidd, hogy egy lépést is teszek érted, ha arra kerül a sor... ha esetleg szükséged lesz egy ajánlásra...
- Ne is izgasd magad! Nem lesz rá szükségem...
***
- Hé, heló, itt Querida! – szól bele izgatottan a telefonba.
- Szia!
- Lenne egy oltári nagy kérésem...
- Halljuk... ma már nem érhet meglepetés...
- Szóval egy srác... elhívott egy buliba... nekem meg fogalmam sincs, mit vegyek fel... mellesleg jó lenne, ha eljönnél velem...
- Várj egy kicsit!... Adam! Hagyd békén azt a fülbevalót, vagy esküszöm egész éjjel ijesztgetni foglak!... Itt vagyok. Szóval?
- Szóval eljössz?
- Mikor?
- Hú... ezt elfelejtettem megkérdezni...
- Zseni vagy! Meg sem lepődöm...
- ... és Paris... nem tudnál kölcsönözni nekem valami jó kis göncöt Izától?
- Ne félj, drágám! Most kaptam egy egész hadseregnyire valót. Az egyikben úgy nézek ki mint egy saláta, a másikban, mint egy albínó karfiol. Melyiket szeretnéd?
- Nem vicces...
- Szerintem sem, de Iza szerint: „TÖKÉLETES!” – artikulálja Iza-hangon.
- Találd ki az időpontot és megbeszéljük. Most mennem kell. Még tart a kínzó körút...
- Oké. Puszilom Adamet! Délután hívlak!
- Oké. Szia – teszi le Paris a telefont.
- Szia – köszön el Querida is, és néma örömtáncot jár a majdnem üres konyhában.
***
- Segíts! - rimánkodik Naomi, és átadja húgának a dörzsit.
- Tiszta piros leszel ettől az izétől – tájékoztatja Claire, de folytatja a suvickolást. – Nem akarlak kiábrándítani, de a bal könyöködig olyan vagy...
- Nem kértem kommentárt! Pucolj, vagy pucolj el!
- Jól van, bocs...
Naomi kétségbeesésében már azon törte a fejét, hogy tényleg kesztyűt és sálat vesz. A karján és füle alatt virító piros maszatok igen makacsul ragaszkodtak karjához és füle aljához. Tudta, hogy nem kellett volna egyedül nekiállnia a takarításnak. Mindennek az a hülye szivacs az oka!
Csengetnek.
- Francba! Máris ennyi az idő? – pánikol Naomi. – Claire, kérlek engedd be Izát!
- Helló, szivi! – hallatszik kintről, majd két kíváncsi szempár lesekedik be a résnyire nyitott ajtón.
- Anyám borogass! – kiáltja el magát Iza. – Mint egy ropogósra sütött...
- Kuss! Én is tudom, nem kell a kommentár... Inkább segíts! – kéri Naomi sírásra görbülő szájjal. – Ma este randim lett volna...
- Nem úgy volt, hogy csajos estét tartunk?
- Ha van mit ünnepelni... de igen... de utána...
- Jut eszembe: milyen volt a tegnap estéd? – kacsint Iza, de Naomi csak még jobban elszontyolodik.
- Valószínűleg az volt az utolsó du... köhm... Így nem mehetek utcára!!
- Nyugi, szivi! Egyszerű, mint az egyszer egy...
- Valóban? Világosíts fel kérlek, mert halálra dörzsölöm magam – nyújtja fel startra készen a dörzsit.
- Megvan még az a gyönyörű Christian Lacroix estélyid, amihez kesztyű is van?
***
Nem hisz a szemének. Mindig tudta, hogy a csaj nem normális, de hogy így közlekedjen fényes nappal, az már mégiscsak túlzás.
Naomi Tendls - Iza és Claire kíséretében - kilép a kapun, és a kocsi felé veszi az irányt. Néhányszor rálép a ruha aljára és hasraesik, de útközben elkapják. Majd vállig érő kesztyűket és kecses, hosszú nyakát körüllobogó selyem sálat visel kiegészítőként.
- Helló, Paris! Szia, Adam! – köszön hátra Naomi, majd betornázza magát az anyósülésre, és maga alá gyűri mind a nyolc méternyi uszályát.
- Szia! Fázol? – kérdezi jóindulatúan, de Naomi csak horkan egyet.
- Szerintem hagyd az oroszlánt sütkérezni anélkül, hogy szóvátennéd, bogáncsos a bundája... – huppan be a másik oldalról Claire is Adam mellé.
- Hol az oroszlán? – ásítja Adam, és elnyúlik Paris ölében.
- Feltételezem az állatkertbe megyünk, ugye Iza? – kérdezi ő szarkasztikusan.
- Tényleg, Iza? – pattannak fel a kisfiú szemei.
- Beszélsz hülyeségeket, szivi! Nem kincsem, nem oda. Valami sokkal jobb helyre.
- Mikor tudhatjuk meg végre?
- Majd, ha Naomi luxusprostit faragott belőled. Ugye, szivi?...
